Amikor az ember egy teljesen új dologba vág bele, egy ismeretlen vízre evez, két dolgot tehet. Vagy hatalmas félelmekkel és kétségekkel áll neki a dolognak, és ebből gyorsan ki is alakul az az érzése, hogy semmi kedve a munkához, nem is ért hozzá, bizonytalan lesz és frusztrált, az eredmény pedig így sokszor akár kudarcra is lehet ítélve, vagy az új iránti érdeklődéssel és tanulási vággyal áll a folyamat elé, aminek nagyon sokszor hatalmas eredmény a gyümölcse. Én mindig igyekszem az utóbbi példát követni, és nem volt ez máshogyan akkor sem, amikor a kis vállalkozásom új honlapját terveztük meg elkészíteni.
Kezdetekben persze nekem is számtalan olyan dolog volt, amit a webes csapat többször is el kellett hogy magyarázzon mire ténylegesen megértettem, de mivel a csapat nagyon lelkiismeretes munkát végzett ezzel sosem volt baj. Rengeteget tanultam az internet világáról, beleértve a kereső működését, a marketing lehetőségeket, azok buktatóit és még sorolhatnám tovább a végeláthatatlan sort. Persze én is sokszor elbizonytalanodtam, és voltak kétségeim, hogy mennyire fog ez a webes dolog működni az én kis vállalkozásomnak, de egy biztos, sosem adtam fel.
Aztán amikor szóba került, hogy bizony szükség lenne erre az oldalra valóban profi termékfotókra, hirtelen rengeteg ismerős fotós neve ugrott be, akiket egytől egyig fel is kerestem, de senki sem vállalta a termékfotó elkészítését, mivel azt mondták, hogy ez egy teljesen külön terület, külön szaktudás és eszközpark kell ahhoz, hogy valóban profi és tökéletes képeket tudjanak készíteni az egyedi ékszereimről. Balogh Tamás Osztya neve azonban számtalanszor felmerült, hiszen két fotós is elmondta, hogy ő a legnagyobb név a szakmában ha termékfotók elkészítéséről van szó, és mivel számtalan munkáját látták már, csak ajánlani tudják nekem is a közös munkát. Fel is kerestem hát a Fotoda csapatát, és tényleg igazuk volt. A képek, amiket kaptam lélegzetelállítóak, és ami talán még fontosabb, hogy a weboldalam is szárnyra kapott szinte rögtön általuk. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket és a munkájukat egyaránt.