Barátnőmnek szeretettel

Vannak az életben olyan kapcsolatok, ami nélkül lehet élni, de sokkal nehezebb, mert akadnak életünk során olyan gondok, akadályok, amiknek megoldása egyedül sokkal nehezebb, embert próbálóbb, mint akkor, ha valakitől kapunk lelki támogatást, megerősítést, segítséget.

Ilyen kapcsolat, a baráti kapcsolat. Persze az is igaz, hogy vannak olyan személyiségek, akikkel nehéz szoros kapcsolatot kialakítani. Szerencsére én nem ebbe a csoportba tartozok, ezért nagyon boldog ember vagyok, hogy elmondhatom azt a tényt, hogy bizony tudtam kialakítani életem során igaz barátságokat. Két igaz barátnőm van, akik sokat segítettek az élet nehéz akadályainak leküzdésében. Ezért nagyon hálás vagyok Nekik.

Az egyik barátnőmmel olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy felnőtt korunkra sem távolodtunk el egymástól, mivel gyere korunk óta egy településen élünk.

Ebből fakad, hogy szinte napi kapcsolatban állunk egymással. Bármi problémánk akad az életben, azonnal egymás segítségére tudunk sietni. Önzetlenségünk kölcsönös. Én is megtennénk bármit, hogy át tudjam segíteni a nagy gondok megoldásában, de én is számíthatok rá ügyes bajos dolgaim megoldásában.

Számomra legtöbb segítséget a lelki megerősítésben tudott nyújtani az évek során barátnőm. Voltak ugyanis olyan pillanatai az életemnek, amikor hitehagyottá váltam. Egyszerűen nem bíztam magamban. Az akadályokat olyan nagyoknak véltem, hogy már-már megfutamodtam. Ilyenkor az én barátnőm lelket öntött belém. Ennek köszönhetően szinte minden nehézségen túljutottam.

A napokban úgy döntöttem, hogy szeretném valamilyen formában ezt megköszönni az avon termékek közül Avon Essentials válltáskával.  Teszem ezt azért, mert szeretném, ha tudná, mennyit jelent számomra, hogy van nekem. Célom, hogy jussak eszébe minden alkalommal, amikor használja ezt a szép táskát. Tudja azt, hogy bármikor számíthat segítségemre szükség esetén.