A férjem azt mondja, hogy biztosan paranoiás vagyok, szerintem viszont csak nagyon elővigyázatos és körültekintő. Szeretem a nyugodt éjszakákat, és semmiképp sem szeretnék arra riadni, hogy rossz hírrel hívnak fel, a legnagyobb raktárunk mondjuk éppen ég, és nagyon nagy anyagi kár várható, vagy épp, hogy valamelyik munkavállalómat érte üzemi baleset és még kétséges, hogy életeben marad-e, vagy életét veszti. Egy ilyen baleset sajnos a mindennapok során, kvázi természetes módon is bármikor kialakulhat, hisz termelő tevékenységet folytató cégnél vagyunk, és nem lehet száz százalékos védelem alá állítani az üzemet, de mindenképpen törekednünk kell rá, és bizony én még sosem hallottam olyat, hogy egy elővigyázatos vagy előre gondolkodó ember elenyésző károkkal, vagy apró emberi sérülésekkel ne tudott volna túllenni egy ilyen hirtelen fellépő veszélyhelyzeten.
Az egyértelműen és tisztán látszik, hogy nem elegendő csupán előre gyártott jegyzőkönyvek és szükséges dokumentáció alapján megoldani egy vállalat életében például a munkavédelmet, hiszen nem elegendő számunkra, ha védve vagyunk az ellenőrzések okozta bírságok és büntetések ellen. Ezek ugyanis a jogszabályi előírásoknak való megfelelést biztosítják, de a valódi veszélyek ellen sajnos nem védenek. Számunkra pedig az is különösen fontos, hogy mivel számtalan építtetést is ránk bíznak, az ott folyó munkálatok is kontrollálva legyenek. Éppen ezért én csakis az activesafety csapatával végeztetem a munkavédelemi feladatokat. Megmondom őszintén, az egyik legjobb partnerem ez a vállalat, és semmiért sem szakítanám meg velük a kapcsolatot, mert nagyon könnyű velük jól és eredményesen együtt dolgozni. Látom rajtuk, hogy fontos számukra a valódi védelem és a minőségi szolgáltatás, lelkiismeretesek és precízek. Nem kérnek felesleges adatokat, bármikor rendelkezésre állnak, ha szükségünk van rájuk, egyszóval nagyon gördülékeny és mondhatni öröm velük a munka.
Sajnos történt már egy kisebb baleset az egyik építkezésen, de hála a jól kiépített és szakmai alapokon nyugvó munkavédelmi rendszernek és a megfelelő oktatásnak, nagyon gyorsan és hatékonyan megvalósult a szükségese beavatkozás, és a segítségnyújtás is, így hála a jó égnek, nem lett komolyabb probléma az esetből. A munkavállaló pár nap múlva újra munkába is tudott állni. Biztos vagyok benne, hogy ha nem egy ennyire lelkiismeretes céggel dolgozok együtt komolyabb probléma lett volna az esetből. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, aki valódi és erős védelmet szeretne a cége fölött tudni.