A kutya nem a lakásba való – annyi ötezresem lenne, ahányszor elmondtuk a férjemmel ezt a mondatot közel öt év alatt. De hát akkor nem ismertük még a mi kis szemünk fényét, egy border collie gyönyörűség, aki persze nem aludhat kinn, hiszen a család tagja, sőt szeme fénye. Maximum akkor, ha nagyon rossz, vagy kárt csinál – szólt a megállapodásunk. Hát mondanom sem kell, hogy a kutya nem is tudom már összeszámolni, hogy mennyi kárt okozott a lakásban, viszont most még mindig benn alszik. Most úgy alakítottuk át a megállapodást, hogy amíg kölyök türelmesek vagyunk, és hát meg kell nevelni, amihez idő kell, de valójában tudjuk, hogy bármit is csinál, nekünk ez a kutyus tényleg családtag és nem fogjuk kitenni, csak megszidjuk és még több időt és energiát próbálunk szánni arra, hogy nevelődjön és okosodjon.
Legutóbb például egy kupacban volt három iphone kábel, mert utazni készültünk és gondoltuk összetesszük legyen nálunk több, nehogy valami hiba legyen. Ez már egy hatalmas hiba volt, ugyanis mind a három kábel azóta már a szemetesben hever és erőteljes cserére szorul, hiszen apró darabokban találtunk rá. Még jó, hogy nem egy buta kutya, és csak szétszedi a dolgokat, de nem eszi meg. Akkor sajnos biztosan állatorvosi segítségre lett volna szükségünk. Így azonban elég volt három új kábel és egy kis szidás, na és persze még egy kis tréning kifejezetten a kábelek területére, maximális jutalomfalat mennyiséggel.
Azóta már áttért a szalvéta, és wc papír kombinációra. Azt hiszem ennek sosem lesz vége, de egy biztos, hogy maradjunk inkább ennél a papíros játéknál, mert ezt egyrészt könnyebb és olcsóbb pótolni, másrészt pedig gyorsabb és egyszerűbb összetakarítani is. Már beletörődtünk, hogy még legalább fél évig ezek a játékok úgyis eltartanak. Addig pedig igyekszünk minél többet mozgatni, tréningezni és tanítani. Mi mást tehetnénk?