Önéletrajz javítás megfelelő hőmérsékleten

Az önéletrajz az egyik legfontosabb egy állásra jelentkező ember fegyvertárában. Ez alapján szokták behívni az embereket személyes találkozóra, így hiába zseni valaki, ha rossz az önéletrajz és vissza sem hívják, akkor esélye sincs bizonyítani rátermettségét. Nagy felelősség hárul ezért azokra is, akik munkaszerűen foglalkoznak azzal, hogy mások önéletrajzát kijavítják, finomítják, összeállítják, elvégre is az ő munkájuk eredményesség határozza meg, hogy az ügyféle fog-e állást kapni vagy sem. Legalább is az esélyt az ő munkájuk biztosítja. Fontos ezért, hogy a lehető legteljesebb mértékben a feladatukra tudjanak koncentrálni. Ez alapvetően irodai munka, így egy irodai környezet zavaró tényezőivel kell számolnunk, amik közül az egyik legmeghatározóbb a zaj mellett a hőmérséklet.

Nagy sokszor tapasztalható, hogy zsúfolt egy-egy iroda és ezért főleg nyaranta rendkívül meleg van. Ez egyébként nem csak a nagy tömeg miatt lehet, de az kétségtelenül rátesz egy lapáttal. Télen pedig nem mindig fordítanak kellő figyelmet a megfelelő fűtésre, és vacogva dolgozni sem egy felemelő dolog. Az ablak kinyitása nem mindig jelent megoldást meleg esetén, mivel általában az ilyen irodák forgalmas helyen vannak, így a zaj eléggé nagymértékben hallatszódna be. Ráadásul nem feltétlen van hidegebb odakint, és ha ez a helyzet, akkor még csak a problémát sem semlegesítettük.

Egy jó klíma viszont megoldja ezt a problémát. Eleve a légkondi szerelés elég gyorsan és könnyen megvan. Pár órát vesz csak igénybe és nem igazán keletkezik sok hulladék ilyenkor. Ráadásul az ára sem drága egy telepítésnek, bár azt hozzá kell tenni, hogy ha falon keresztül kell megoldani a csövezést, akkor az ár is kicsit drágább, és időben is tovább tart a szerelés pár órával. Összességében azonban se nem drága, se nem macerás egy ilyen gép üzembe helyezése.

Beszéljünk egy kicsit a teljesítményről. Az eszköz nagyjából 15 perc alatt képes az általunk választott hőmérsékletre hűteni vagy fűteni a hőmérsékletet. Ez lehetőséget ad rá, hogy bármilyen időjárási helyzetet le tudjunk reagálni azonnal. Arra viszont figyelni kell, hogy wifi segítségével bármilyen okos eszközről irányítható a klíma, így ha nem szeretnénk, hogy valamelyik beosztottunk szórakozzon, akkor ki kell kapcsoltatnunk ezt a funkciót. A halk működés garantálja, hogy a munka zavartalan legyen.

Természetesen a hűtés mellett fűteni is képes a gép, amint az írtam is, és ezt a funkcióját -15°C-ig képes megőrizni, ami jól jöhet, ha nem tudjuk felfűteni az irodát a beszerelt fűtőtestek segítségével. Sőt, amennyiben télen valamiért nem használjuk a helységet huzamosabb ideig, a gép képes stabilizálni a hőmérsékletet 8°C-on, így akadályozva meg esetleg fagykár kialakulását.

Amennyiben tehát szeretnénk, hogy télen, nyáron, hidegben, melegben csak arra koncentráljanak, ami a feladatuk, és ne vonja el a figyelmüket a kényelmetlen hőmérséklet, szerezzünk be egy ilyen klímát az irodába. Ez növeli majd a munkatársak és az ügyfelek elégedettségét is.