Motoros ruházat az önéletrajzban

Manapság az önéletrajz egyik nagyon fontos eleme a fotó. Nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy egyáltalán jó dolog az, hogy szinte már kötelező képet tenni magunkról az önéletrajzba. Ha valahol igazán fontos, akkor egy munkahelyen az, hogy az adott kolléga a lehető legjobbat nyújtsa a szakmáján belül, így teljesen felesleges a kinézet alapján is egy új szűrőt felállítani. Persze lehet arra hivatkozni, hogy ha olyan jók a kompetenciái, akkor aztán bárhogy kinézhet az illető, egy jó főnök úgy is le fog rá csapni. Saját szememmel láttam azt, hogy milyen az, amikor a HR-esnek egyetlen kép alapján nem tűnik szimpatikusnak a munkatárs jelölt, pedig a kompetenciái kiválóak. Nem akartam elhinni, hogy egy ekkora felelőségi körrel megáldott személy képes volt azért félredobni egy embert, mert arc alapján neki nem szimpatikus.

Egy ideig az én feladatom volt az egyik volt munkahelyemen a kreatív kollégák előszűrése, ami annyit jelentett, hogy nekem kellett kiválogatnom őket egy adatbázisból a tudásuknak és képességeiknek megfelelően, sőt egy idő után már csak én interjúztattam őket. Soha, egy percig eszembe sem jutott, hogy a fotójuk, vagy esetleg a közösségi médiában fellelhető adatlapjaik alapján értékeljem, osztályozzam vagy egyáltalán hívjam be őket. És el is várnám ezt más, felelősségteljes emberektől, de úgy néz ki, hogy teljesen lehetetlen kérés ez a mai világban. Láttam persze már a másik végletet is. Egyébként munkakörtől függően még akár jó is tud lenni, ha valaki lazább képet tesz az önéletrajzába. Volt egy olyan grafikusunk, aki élt-halt a motorokért, és ezt már a CV-jéből is leszűrhettük, ugyanis egy motoron, teljes motoros ruházatban pózolt egy nem is túl kisméretű képen. De az ilyen szabadabb munkakörökben ez még jól is elsülhet. Ráadásul okosan tudta használni, mert az egész önéletrajz grafikai élményt is nyújtott, és minden köré és a motorozás köré épült.

Így, amikor én voltam álláskereső szerepben, mindig az lebegett a szemem előtt, hogy sajnos az a kép nagyon fontos. Megfordult a fejemben az is, hogy csináltatok egy hivatalos fotót, és azzal próbálok meg érvényesülni. De aztán visszaemlékeztem arra is, hogy ezeket a tabló meg hivatalos fotókat sem szokták általában szeretni, mert egyáltalán nem életszerűek, és a legtöbb alkalommal, ha olyan interjú alany érkezett, akinek hivatalos, vagy félhivatalos kép volt az önéletrajzában, meg sem lehetett ismerni a valóságban. Én nem akartam merész lenni, olyannyira nem, hogy végül egy kocsmatúra során készült képről kivágtam magam, és azt a fotót tettem az önéletrajzomba. Ez is merész vállalkozásnak mondható, de azért egy fokkal szolidabb, mint ha én is teljesalakos képen vigyorognék, teljes motoros ruházatban, mint a következő pénzügyi vagy marketing asszisztens jelölt.