Mindig felkészült lenni az élet bármit hozhat

A fejvadász cégek mindinkább kezdik előtérbe helyezni, hogy nem csak tanácsokat adnak a hozzájuk jelentkezőnek, hogy az interjún mire kell számítaniuk, mire készüljenek fel. Vagy esetlegesen kiközvetítenek a cégekhez, melyek munkaerőt keresnek, illetve, ők is interjúztatnak, de már azt a szolgáltatást is vállalják, az a hozzájuk jelentkezők önéletrajzát kijavítják, hogy minél kedvezőbben tudjon hatni egy – egy megpályázott álláslehetőségnél. Ebben próbálok én is segíteni az ügyfeleink számára, nagyon kreatívnak és ötletgazdagnak kell lennem, hogy minden egyes önéletrajz a maga nemében különleges tudjon lenni. Ehhez nagy türelem és hivatás tudat szükséges, hogy minden kérést és a pályázók élethelyzetét számba tudjuk venni és eszerint tudjuk számukra segítséget nyújtani, mivel egy jól megírt önéletrajz már fél sikert szokott jelenteni álláskeresésnél.

Én legalább annyira profi vagyok az önéletrajz javításban, mint az a remek cég, akit online találtam. A Polar klíma csapata, remek Polar klíma termékeket árul online. Innen informálódtam, és később tőlük rendeltem meg a számunkra legmegfelelőbb klíma készüléket. Régóta szerettem volna klímát beszereltetni, és most láttam idejét tavasz beköszöntével ennek a megvalósítása. Egy nagyon kompakt Polar klímát választottam ki, mely nyáron nem csak hűtésre alkalmas, és nem csak hűtésre lehet használni, hanem télen fűtés rásegítésként, vagy enyhébb őszi napokon simán csak a klímával történő fűtésre is alkalmas.

Miután megtaláltam ezt a remek céget, melynek a honlapja rögvest magával ragadott, miszerint, az összes termékük fel van tüntetve, képekkel ellátva, hogy a vásárlóik döntését segítsék elő. Az olyan remekül tagolt az oldalt, hogy én, mint gyakorlatlan klíma vásárló is könnyűszerrel rögtön ki tudtam igazodni rajta. Felsorolásra kerülnek a Polár klíma termékek tudásukat illetően, itt már egy előzetes szűrés történhet, hogy a vásárló merre felé is orientálódjon az oldalon saját igényeit szem előtt tartva. Majd, ha egy mellékoldalt kiválasztva a termékek széles skálája közül tudtam válogatni. Nagyon ötletesnek találom, hogy minden terméküket fényképekkel és egy rövid leírással látnak el, ez által a döntés mindenképpen könnyebb egy vásárlónak, nem volt ez másképpen nálam sem. Összehasonlításokat végeztem egyik klíma teljesítményét vetettem össze egy másik hasonló képességekkel bíróéval. Így mint ez míg meg nem találtam a számomra legmegfelelőbbet.

Olyan klímát találtam, melynek külső egysége a téli időjárást is elviseli, akkor is kiválóan tud működni, mert – 20 Celsius fokig fűtőképessége biztosított.

Ami nagyon pozitív a céggel kapcsolatban, hogy a feltüntetett, az az ár, amellyel forgalmazzák a termékeiket abban a beszerelési díj is benne foglaltatik. Ez egy nagyon szuper megoldást, hihetetlen segítség minden újdonsült klíma tulajdonos részére, mivel nem kell még arra is időt szánni, hogy egy olyan szakembert találjanak, aki a szállítás napján ráér, és rendelkezik ilyen végzettséggel és minősítéssel, hogy ő klímát szerelhet fel és üzemelhet be. Ez egy nagyon remek ötlet a klímát forgalmazó cégtől. Mivel ennyi vásárlóbarát szolgáltatással rendelkezik, több sem kellett számomra megrendeltem a klímámat.

A cég nagyon pontosan, minden határidőt betartva, akkor szállította le és kezdte meg a beszerelést, amely időpontot előre jelezte. Nagyon korrekten, nagy szakértelemmel történt a klímám felszerelése és beüzemelése. Miután a szerelő szakemberek végeztek, egy minimális gyorstalpalót tartottak számomra, hogy hogyan is működik a klíma, ez nem kötelező számukra, nekem mégis jól esett, hogy időt és energiát szántak rám, és elmagyarázták az alap funkcióit a klíma berendezésemnek.

Nagyon örülök annak, hogy erre a remek cégre esett a választásom, mivel maximálisan meg vagyok velük elégedve, a hátidőket tartva és nagy szakértelemmel dolgoztak mindvégig, másképpen nem is tudnának ennyire elégedett vásárlókat produkálni. Nagyon hasonlóan működnek, hogy a vevőik érdekeit tartják mindvégig a szemük előtt, ez a vevő orientáltság, rám is jellemző a munkámban, hogy mindig az ügyfelek igényét, és a kínálkozó lehetőségeit nézem.

Nagy a párhuzam köztem és a cég között. Mindenki számára csak ajánlani tudom, ezt a remek céget, mely klímákat forgalmaz és szerel, telepít fel.